Fekete Racka szófejtő tár

A különböző elnevezések a juhoknál az ivar és kor szerint való megkülönböztetést hivatottak szolgálni a gyakorlatban.

Kos: hímivarú egyed
Jerke: nőivarú egyed
Ürü: herélt kos
Bárány: született utód
Szopós bárány: növendékek a szopás, illetve a mesterséges táplálás ideje alatt
Választott bárány: bárányok leválasztástól egyéves korig (kos-, jerke-, ürübárány). Ha szükséges a kor pontosabb meghatározása, a választott bárány jelzőhöz hozzá kell tenni a választási időt is.
Toklyó, tok: másodfüves (kos-, jerke- v. ürütoklyó) 13-24 hónapos korban, harmadfüves 24-36 hónapos korban.
A kort jelzik a metszőfogak kiváltódását jelző elnevezések: egyéves korban kétfogú, kétévesen négyfogú, háromévesen hatfogú vagy szegletfogas, és berakott a négyéves kort követően.
Apáca: az egy éven felüli, még nem hágatott növendék jerke.
Előhasi anya: első bárányozásig már vemhes
Toklyó anya: először ellő
Meddő: több éven át nem ellett
Üres anya: csak egy évben nem ellő
Tenyészkos: A tenyész anyák hágatására vagy termékenyítésére használják
Törzskos: a törzsnyájakra kiválasztott, kiváló tulajdonságokkal rendelkező kos
Kereső kos: az ivarzó anyák kiválogatására használt kos.

A Racka jelentése… 

Ősi magyar állatfajtánk a Racka elnevezése első látásra némi gondot okoz, amikor megpróbáljuk megtalálni a helyét az R-kezdetű szavak hálózatában. Az MTESz és Zaicz álláspontja a Racka elnevezéssel kapcsolatosan nem mentes kétségektől, de valószínűsíthetően magyar fejleménynek tartja, nyelvjárási és állattenyésztési szóként jegyzi. Legkorábbi feljegyzését egy német szövegből idézi (1799: racsco), és kapcsolatba hozza más tájnyelvi szavakkal (raci, raca, racó). A Magyar Néprajz (2001), Juhtartás című fejezete így szól a név eredetéről:

„A rackajuh (magyar racka, hortobágyi racka) kevert gyapjas, hosszúfarkú (24 csigolya) parlagi juh … A racka szó nyelvünkben meglehetősen későn, csak a XVIII. század végén jelent meg. Úgy tűnik, hogy a régi fajtának csak a merinó birkák érkezése után adtak nevet. (A szót a nyelvtudomány magyar fejleménynek tartja - TESz).”

Ez arra utal, hogy nevét nem mások, hanem a magyarok adták, és minden bizonnyal valamely meghatározó sajátossága alapján, hogy megkülönböztessék az eredetileg csupán juhnak nevezett állatot az újonnan behozott külföldi fajtáktól. A Racka juh két fő alfaja – a hortobágyi (magyar vagy alföldi) és a gyimesi (erdélyi v. hegyvidéki) – közül az Alföldön tenyésztett az ősibb fajta, az utóbbi a Magyar Racka és a román Curkana közös utódából alakult ki. Így nevének eredetét feltehetően elsősorban az alföldi tájszavak, illetve a pásztorkodással kapcsolatos kifejezések közt érdemes keresni.

A Racka szó gyöke a RAC. A -ka/-ke végződés gyakran előfordul az állatvilágban (például macska, kecske, szarka, fecske, sáska, szöcske stb.). A K ősi – Zaicz szótára szerint finnugor (uráli) – névszóképző szerepére vezethető vissza, amelynek ejtéssegítő magánhangzója hol megelőzi (vakarék, burok stb.), hol követi ezt a K hangot (tarka, lepke stb.), hol nincs is jelen (sark, fark stb.). A CzF felveti azt az ésszerű, ám nem minden esetben teljesülő lehetőséget, hogy ez a -ka, -ke az élőlényeknél a gyök által kifejezett tevékenység gyakorlatosságát, jellemzően gyakori és rendszeres alkalmazását jelöli:

-KA, vékonyhangon -KE, névképző, mely eredetileg ga, ge vagy oga, ege, ége, ogó, egő, égő, vagyis az og, ég, ög képzőjű gyakorlatos igék részesülőjének változata, mint: locsog-ó, locsog-a, locsk-a; csacsog-ó csacsog-a, csacsk-a; bugyog-ó, bugyog-a, bugyk-a, fecseg-ő, fecseg-e, fecsk-e, czineg-ő, czineg-e, czirk-e.

Ez alapján elképzelhető, hogy a RAC gyök is a Rackákra jellemző gyakorlatos cselekvést jelöl. R+C gyökvázzal azonban nem nagyon akad juhokra vonatkozó magyar szó, még a nyelvjárási szavak közt sem, amiből – a magyar eredet feltételezését fenntartva – következik, hogy e gyök értelme a rokon hangokkal képzett gyököknél keresendő.


Nos, vegyük sorra a tulajdonságokat. A Magyar Racka legfeltűnőbb sajátossága a dugóhúzószerűen pödrött szarv. A jelenlegi V-alakot feltehetően csak a XIII-XIV. század óta viseli egy mutáció eredményeképp. Szarváról és ősiségéről a szakértők így írnak:

Régészeti kutatások szerint (Bökönyi Sándor), a Magyar Racka a népvándorlás korában jelent meg a Kárpát-medencében. Őseink a finnugor eredetű juh szót eredetileg csak a Rackára értették. A honfoglalás kori juhoknak nem V alakú, pödrött szarva volt, hanem vízszintes tengely körül csavarodott. Első régészeti és írásos emlékei a XVI-XVII. századból maradtak fenn, már a V-alakú szarvú példányokról (Matolcsi János).

Ez eszünkbe juttathatja azokat a csavart jelleget kifejező gyökeinket, amelyeket hangsúlyos R és a hozzá társuló C valamely rokonhangjával – például Cs-vel – képezhetünk:

Csavar, vagy csór, vagy csúr, vagy csűr, vagy csór-/csúr-/csűrcsavar - szilárd testet saját tengelye körül forgat, teker, szorosan összeszorítva, összetömörítve azt (például nedves ruhát vagy vesszőket gúzsba) - csafar, facsar csavar - két dolgot összekapcsoló elem, amely tekeréssel illeszthető foglalatába, csórál - dorong féle eszköz, melyet kézben forgatni, csavarni szoktak, csórál - csűrcsavar, nagy feneket kerít neki, cserél - valamit ad és valamit vesz; valamit valami másra vált (a csere is egyfajta forgási folyamat tehát).

A másik egyedülálló tulajdonsága a domináns fekete szín más magyar és európai juhfajtákkal – Merinó, Cigálya/Cigája, Cikta, Gyimesi Racka – szemben, amelyeknél a fehér gyapjúszín a domináns. Dunka Béla tanulmányából kiderül, hogy a fekete bundával született Racka bárányok koruk előrehaladtával deresednek (darusodnak), vagyis szőrük egy része kifehéredik, így összességében egy kevert, szürkésfekete színük lesz. Rőtfekete elszíneződés is előfordulhat idős korban vagy a Nap hatására. A bundával nem fedett részeken a szőrzet változatlanul fényes fekete, a bőrük pedig palaszürke. A fehér illetve barnás bundával születettek később egységesen sárgás-fehér bundájúak lesznek, barnás szőrzettel és világos rózsaszín bőrrel. Dunka elemzése szerint a Hortobágyi Racka elnevezést az valószínűsíti, hogy az 1930-1940-es években már csak Hortobágyon és környékén tenyésztették – mára szerencsére kibővült a területük, a Rackák az ország számos táján megtalálhatóak, bár ősi, fekete példányaik száma veszélyeztetett szintre csökkent. A Magyar Racka domináns fekete színe a Veress László által említett kísérletek alapján keleti eredetre utal. Ugyan a fajta pontos eredete nem ismert, legvalószínűbb, hogy a gyapjas juh tenyésztésének őshazájaként elfogadott Mezopotámiában tenyésztett vadjuh (arkal, Ovis vignei arkal) utódai közé sorolható (Matolcsi, Schandl). A közép-ázsiai hegyi juh (argali, Ovis ammon argali) és az európai muflon szintén meghatározó ősnek tekintett a mai magyar juhfajták családfájában. Észrevehető, hogy az arkal illetve argali (e juhfajták mongol elnevezései) gyökhangjai (R+K/G) összhangban állnak a Racka szavunk gyökhangjaival (R+C(K)).

Most nézzük meg, hogy R+C gyökvázzal (illetve a C rokon hangjaival) milyen szavakat képezhetünk, amelyek közös tulajdonságokat mutatnak a Rackával:

raci (kemenesaljai tájszó) felemás, korcs, két különböző fajból való - raca v. racka törvénytelen gyermek, fattyú, racka v. rackás - (Cegléd) keverék, elfajzott, korcs (például ló); - (Ivád, Szilhalom) durva-, hosszúszőrű, kutyaszőrű keverék fajta juh ( a Hortobágyi Racka juhnak lehet fekete és fehér utódja is), raczkásszőrű (hortobágyi tájszó) vegyesszínű szarvasmarha, rackó - (Baranya megye) magyar-német keverék gyermek; - (Göcsej) keresztezett disznó („se kondor, se egészen sima, se fehér, se füstös szórt”); rác - a török hódoltság után az Alföldön pásztorkodó szerbek, akik saját nevüket az ószerb Rasъ (a mai Novi Pazar közelében fekvő egykori vár neve) tulajdonnévre vezetik vissza, amely később egész Szerbia nevévé fejlődött (Rácország)], rác-borsó [(Duna mellék, Somogy megye) feketés tarka görbe bab, rác-kő (nevét fekete színéről kapta – CzF) kagylós törésű, a törési lapjain fénylő fekete szén, mely ékszerre dolgoztatik fel; más néven: szurokkő, szurokszén, szurkos szén, racó (Eger vidéke, Tisza-melléke) gúnynév parasztokra, rácoska [(Pest megye) tömött fonású hajfonat.

Rokonhangokkal:

R+Z: (Vas megye) rázat vagy (Zala megye) rázott - kevert takarmány, amely vegyesen tartalmaz szénát és szalmát, rázó - (Sárospatak) fazekas szerszám a csomós festék szétverésére, és az edény betarkázására (tájszóval: berázására); rőz - durva, fehérítetlen illetve kosztól foltos, zavaros színű vászon; „Kantus alatt rőz a pendely.” (gúnydal a koszos, kakás pendelyről).

Tükrözve (C+R):

cirom (a korom, szurom ejtésváltozata) tapadós, ragacsos fekete szenny, cirmos kormos, szurtos, piszkos szürkés-fekete szín (régen farkas, kecske, juh jelzőjeként volt ismert, manapság már inkább csak macskákra használatos).

Tükrözve és rokonhangokkal (a központi hang az R, így az marad változatlan):

K+R: korom - fekete vagy feketésbarna ragadós test, mely a tűzből kifejlő füsttel magasra száll, s az érintett testekhez ragad, kormorán (Phalacrocorax) fekete vagy szénszürke tollazatú nagy testű vízimadár; a kifejezés az ófrancia corp (holló) és marenc (tengeri) szavak összetételéből alakult, s francia vagy német közvetítéssel jutott el hozzánk. Sándor Istvánnál: kormos gém, kormos - koromtól lepett, piszkos, fekete; - a magyar ember gyakran nevezi el Kormosnak a fekete bundájú kutyáját.

Sz+R: szarka v. (tájnyelven) carka - fekete és fehér tollazatú madár; - tarka színű ló; szűr - úgynevezett kutyaszőrű gyapjúból (ilyen van a Rackának is) készített durva posztó, gyakori viselet pásztoroknál;; szűr-lúd lófülek hamvas, szürke színére alkalmazott Karancs vidéki tájszó, szürke - fekete és fehér szín keveréke; elemzését tekintve talán: zűr-öge (CzF); szurom - lásd cirom, szurmos - lásd cirmos, szurok - fekete színű, gyantás, ragadós anyag, szurt vagy szirt - zsíros, ragadós mocsok, szenny, piszok, mely a testet feketévé, kormossá teszi, szurtos vagy szirtes - szennyezett, koszos, piszoktól sötétlő, szurmos, cirmos, kormos.

T+R: tar, vagy tarka, vagy tarcsa - kevert színű, foltos; - szürke, fekete és fehér foltok borítják; régen lószín lehetett, tarkabarka .. nagyon tarka.

Z+R: zúr, vagy zavar, vagy zabar, vagy zúrzavar - rázás, mozgatás által nyugodt folyadékot felkavar, összekever, rendetlenül elegyít, homályossá, sötétebbé, tisztátalanná, sűrűbbé tesz; - össze nem illő, különféle dolgokat egy tömegbe vegyít, zurbol - halászatkor a vizet felkavarja egy zurbolónak nevezett rúddal, zúrzavar, vagy zűrzavar, vagy zűr - különnemű dolgok össze-vissza hányt vegyüléke, tisztátalan keverék; - megbomlott rend, nyugtalan állapot, zűrhang(zat) - egymással nem egyező, össze nem illő fülsértő hangok (diszharmónia).

 

A fentiekben két fő csoport világlik ki: az egyik a fekete színre, a másik pedig a kevert jellegre utal, és vannak átfedések is a két szóhalmaz között. A leírások kevert fajtaként határozzák meg a Rackát, a tarkaság (fehér és fekete szín vegyes előfordulása) a nyáj egészére tekintve azonnal nyilvánvalóvá válik. Fény esetén a fekete az összes szín hiánya, a fehér az összes szín együttes jelenléte. Ellenben ha a fehéret a tiszta és világos végletnek fogjuk fel, akkor a keveréssel, rendszertelen összevegyítéssel kapott tisztátalan, sötét, homályos véglete a fekete szín. Így kapcsolódnak össze az említett fekete vagy kevert színre utaló elnevezések (lásd rácborsó, ráckő, rackásszőrű, cirom, korom, szurom stb.) a keveréssel kapcsolatos szavakkal. Ezzel a két csoporthoz közös alapot találtunk. Megjegyzendő, hogy a carka alakban is élő szarka madárnévnél is elég meghatározó a szín szerepe – tekintve a második, lószínre utaló jelentést (és a „tarka szarka farka” mondókánkat ), de ugyanúgy ésszerű elképzelés, hogy nevét más madarakhoz hasonlóan a jellegzetes zörgő-cserregő hangjáról kapta (fecsegő-fecske, cserregő-seregély, varrogó-varjú stb.).

Szóeredetkutató nyelvtudósaink (Zaicz, MTESz) szerint a ráz, reszket, rezeg, zörög, zúr, zűr, zurbol kifejezések hangutánzó eredetűek. A keverő szerszám és a keverő edény illetve a keveredő testek összeütődése tompa, reszketeg hangot ad, rözgölődik, zörög. A keverést leginkább rázással, rázó mozdulatokkal lehet végezni. Rázás, rezgetés során a keveredő anyag egységes rendje részekre bomlik, majd végül új rend alakul ki, amelyet az eredetihez képest rendellenes, rendetlen állapotnak, vagyis zűrnek tekinthetünk. Néhány példa más népek nyelvéből:

A többi felsorolt szavunknál az MTESz-ben azonban már nincs összhang és sok a bizonytalanság. A zavar (1470: ʒauaros) szavunk „ismeretlen eredetű szócsalád; valószínűleg származékszó, mely egy ismeretlen eredetű, önálló alakban nem adatolt alapszóból keletkezett”. A gyök pedig itt is világosan utal a hangutánzó eredetre: a zajos kavarodás, forgatag hangját idézi. Az R a forgással kapcsolatos, amelyre további megerősítésül szolgálhat a zűr-csűr-gyűr-tűr, zúr-csúr-gyúr-túr, zavar-csavar-kavar, zűrzavar-csűrcsavar-gyűrgyavar, zúrzavar-csúrcsavar-gyúrgyavar egyértelmű rokonsága.

Zavakol, vagy zabakol, vagy (Balaton mellék, Vas megye) zabukol - valamely eszközzel lökdösve a vizet zavarossá teszi, zivatar vagy (székely) zivar - zajongó, zsibongó, dörgő, förgeteges idő, égi háború, szélvész, különösen kavargó széllel járó hófuvatag; kavar vagy kabar - sűrű, nedves testet valamely eszközzel forgat, zavar; körkörös, örvénylő módon mozgat], kever - a kavar magas hangrendű párja; - két vagy több különböző tárgyakat vegyít; gyúr - szivós, ragadós testet nyomkodva összevissza forgat, egy tömegbe ver, dagaszt, gyúrgyavar (kiskúnhalasi tsz.) gyömöszöl, gyűr - csomóba, gömbölyűre, ránczokba öszvehajtogat, tekerget, gyűrgyavar - (Balaton mellék) tördeli a kezét; túr - valamely (hegyes) eszközzel a földet bolygatja, vagy más porhanyós, lágy testet fölkever, tűr - hajlékony, lapos, leveles, lebenyeg testet hajtogatva csavar, tömegbe teker, összehajtogat.

E – jelentésen és hangalakon alapuló, nyilvánvaló – rokonság ellenére az MTESz alig néhányuknál említi meg a fenti kifejezések közt lévő kapcsolatot, sőt, végső soron bizonytalannak, vitatottnak vagy épp ismeretlennek tekinti a származásukat. A gyűr (1586: giurod) szerintük bizonytalan eredetű, talán az ótöröknek tekintett gyúr (1495: ġuriac) szóból alakult. A kever (1416: kèuèrėduėn) ismeretlen eredetű, de magyar fejleményként belőle alakult a kavar (1669), amiből legvalószínűbben magyar fejleményként alakult a csavar (1406: chauar), bár etimológiailag a „vitatott eredetű” pecsétet kapta. Ebből született a csűrcsavar (1602: tsurtsauarás; 1615: cziurcziauar) osztódással, amiből további magyar fejleményként a csűr (1836: tsűr). A túr (1519: thwr) bizonytalan, talán ősi örökség a finnugor korból, ellenben a tűr (1525/1640: türettel) már ótörök eredetű.

Nem az a gond, hogy vitatott az átvétel ténye illetve az átadó nyelv kiléte, hanem a közös illetve rokon hangokon és jelentésen alapuló kapcsolat felismerésének (vagy közlésének) hiánya. A közös jellemzők felismerését nehezíti persze, hogy az átvételt különböző nyelvekből feltételezik – így a különbségeket hangsúlyozzák és nem a hasonlóságok, a kapcsolatok keresésére bátorítják az embereket. A gyökükben azonos mássalhangzókat tartalmazó, jelentésben közös jelleget mutató kifejezéseknél a rokonság azonnal megérthető, ha a gyökrendszer létét elfogadjuk és elismerjük. A hangzók rokonsága pedig a hangképzés helyének azonosságán vagy jelentős közelségén (Z, C, T, Sz: fogmedri, Cs: fogmeder mögötti hangok), a hangképzés jellegének azonosságán (T, K: kemény zárhangok; Cs=T+S), illetve közvetett kapcsolaton (Gy: D lágyítva, és D-T fogmedri zárhangok) alapul.

A középpontban mindegyiknél a forgást kifejező R áll (ejtésekor a nyelv erősen rezeg, mintegy pereg). Az ehhez társuló gyökhangok többé-kevésbé eltérő jelentést adnak a gyököknek a rájuk jellemző módon. A Z ejtése az elevenen zsongó, zengő természetet idézi, így a zajos, élénk jelleget adja a gyök értelmének. A Cs a csücsörítő száj elvont képzetéből fakadóan az összeszorításra, tömörítésre (térfogat csökkentésére) és a kapcsolatra, összekötésre (összecsatolásra) utal. A T a képzésekor megfigyelhető nyelvmozgás alapján távolító mozdulatra, taszító jellegre utal. A Gy a tekerés, hajtogatás, erőkifejtés sokszori végrehajtását (gyakoriságát) tükrözi G „testvérhangjához” hasonlóan. A K ejtésekor a tüdőből kiáramló levegő útjában jelentős akadály képződik, így többnyire akadályozással kapcsolatos kifejezéseket alkot. Jelen esetben a forgató eszközt fejezi ki (lásd fentebb e hang névszóképzői mivoltát), amit rendszeresen beleakasztunk a kavarandó dologba, vagy a folyás rendes menetével ellenszegülve, azt akadályozva felzavarjuk azt.

A világ többi nyelvében nem véletlenül ugyanezek a hangok, vagy közeli rokonhangok őrzik ugyanezeket az értelmeket, a forgásközpontú jelentéskört – sokszor a magyar szavakéhoz meglepően közel álló hangalakkal.

Fény derült a raci, raca, rackó, racka, rackás szavaink R+C gyökének eredetére: a terjedelmesebb szóbokorral rendelkező R+Z gyök testvérgyökéről van szó, és színek, fajták kevertségét fejezi ki. A hangsúlyos R gyökhangnak a már többször is említett, forgásra utaló jellege mutatkozik meg benne.

Olman – Ősi hangok nyomában