Terelő Karácsony

2014.12.21. 

Mórahalom...

 

Az időjárás még nem akart téli lenni. Tavaszi idő közepette valósítottuk meg mindazt, amit a marha hajtás gyakorlásában hónapokkal ezelőtt elterveztünk és elkezdtünk. Mórahalmon a Bivaly Rezervátum II. számú telepén Árpási Mihály és felesége Réka nagy készülődéssel várt bennünket az év utolsó marha hajtás gyakorlására.

Feltétlenül szükséges megemlíteni, hogy Mórahalmon a Bivaly Rezervátumban otthonos, kulturált körülmények között hódolhatunk ennek a szenvedélyünknek. Misi és Réka terített asztallal, ünnepi terítékkel fogadott bennünket a nagyteremben, ahol a búbos kemencének vethettük hátunkat melegedni. Mórahalom Önkormányzata nevében Csányi László számos palack bort ajánlott fel az eseményre, ahová a Kossuth Rádió is érdeklődve ellátogatott.

Kossuth Rádió 180 perc
2014. december 23.
Lang János riportja a 34. perctől

Ahogy elterveztük, tényleg minden résztvevő kutya kipróbálhatta a marha hajtás sajátosságait, de úgy, hogy a kutyákat és a gazdákat nem csaptuk be azzal a tévhittel, hogy mostantól minden további nélkül marhát is hajthatnak. Nagyon fontos, bár manapság népszerűtlen, hogy azért ne rugaszkodjunk el a valóság talajától és mindkét lábunkkal a földhöz ragadtság érzésével talpon maradjunk. Elsősorban mi emberek, mert a kutyáink jól dolgoztak. Minderről a jó hangulat is gondoskodott, mert a bográcsban forró köröm mellé néhány hangszer is előkerült egy –egy közös nótázás erejéig. Néhány gondolat erejéig szóba kerültek a további tervek és célok is.

Fényképek ITT

VIDEO Erős Pista  

VIDEO Kece

Szép és méltó zárása, befejezése volt az évnek, mert mi olyan fanatikusok vagyunk, akik még Karácsonykor sem restek hódolni közös szenvedélyünknek.