Mihály Nap

2013.09.21. 

Ópusztaszer...

 

Az ősz kezdete és a szüret mellett a Mihály Nap jelentős esemény a magyar pásztorkultúrában is, mert nem más, mint a Behajtási Ünnep. Ez a nap a gazdasági év fordulója. A pásztorok ilyenkor adtak számot a rájuk bízott jószágokról. Pásztor rend szerinti elnevezésükből adódóan a számadók ilyenkor számoltatták el az előző év Mihály napján felfogadott juhászokat, gulyásokat, kanászokat, csordásokat. Nem utolsó sorban a felfogadott bojtárok is ekkor tartoztak elszámolással. A hagyomány szerint Szent György napkor legelőre hajtott állatokat Mihály napján hajtották vissza. Ezért ekkor számoltatták el, szegődtették újra a pásztorokat, ekkor fizették ki őket. Egyben ez az istállós tartás, jászolból etetés kezdete is.

Az elszámolás akkori eszköze nem volt más, mint a Rovás:
A rovás az egy rovott, de csak számokat jelentő jelekkel ellátott bot vagy deszka neve. A számvitel régies eszköze volt. A honfoglaló magyarok már használtak számrovást, amely általánosabb használat után legtovább a pásztoroknál maradt meg. A rovás nem azonos a rovásírással, ugyanakkor a számrovás talán még a betűrovásnál is régebbi keletű.
A számok rovásának hagyományát néhány ma is élő magyar kifejezés is őrzi: pl. büntetések feljegyzése őrizte a múlt bűneit azaz rovott múltúak az olyanok, akiknek a rovás pálcáján már sok a rovás. Ha rossz magaviseletű a tanuló, akkor rovót kap, azaz megrovásban részesül,

A legkorábbi rovás jel az ősi pásztorok botján jelent meg, a rovások a pásztor botjának fogantyújától lefelé, az értelmezésük pedig éppen ezért alulról fölfelé történt. Mikor a pásztoremberek elszegődtek, rovást csináltak az őrzendő állatok gazdájával, a rovás egyik része a gazdánál maradt, a másik része a pásztorhoz került. A rovásos pálcákra azután a szerződéssel szentesített üzleti kapcsolatuk elszámolásakor volt szükségük. A páros rovás két, hosszában pontosan egymáshoz illeszkedő darabból állt és a rovásokat összeillesztett állapotban rótták rá, majd egyik fele a gazdánál, másik fele a pásztornál maradt, azaz az egyik fél bot rovásos másolatként a nyugta szerepét töltötte be.

Régen a pusztai pásztorok munkáját segítették a juhtej méréséhez használt rováspálcák illetve tejrovások
Mielőtt a tanyára indult volna a gulyás, 1907-ig szokás volt az, hogy még a téli szálláson a pásztor elkészítette a rovást (rovás pálcát). A rovást kecskerágitóból, hársból vagy fűzfából készítették, a pálca négyszögletes volt, a lapja 2 cm széles, a vastagsága pedig 1 cm. Erre a 2 cm széles lapra bizsókkal• metszette bele a jószág darabszámát, mégpedig úgy, hogy bordaszerűen állt ki a darab a lapból. Melléje tüzes ár szúrásával 1-2 pontot égetett, amely azt jelezte, hogy az a darabjószág hány füves, azaz hány esztendős. A kihajtás előtt készen volt a rovás-pálca. Ilyennel adta át egyik gulyás a másiknak a jószágot. Ez aztán a világháború után szinte teljesen kiment a szokásból.
Sokféle időjárással kapcsolatos szólás, közmondás ismeretes Szent Mihály napra vonatkozóan. Az Ipoly menti falvakban úgy tartották, ha a fecskék nem repültek el eddig a napig, akkor hosszú őszre lehet számítani:
"Ha Szent Mihálykor még itt van a fecske, karácsonyig vígan legelhet a kecske".

A pásztorok az állatok viselkedéséből jósoltak az időjárásra. A juhászok úgy tartották, ha Mihály éjszakáján összefekszik a birka, akkor nagy tél lesz, ha pedig szét, akkor enyhe. Az idő hidegebbre fordul, a bánátiak szerint megszakad a fű gyökere. Úgy is mondják, hogy "Szent Mihály nap után harapófogóval sem lehet kihúzni a füvet". A palicsiak szerint a hal a víz fenekére húzódik, nincs többé halfogás.

A természetben, az időjárásban is változás áll be, Szent Mihály napja az ősi napéjegyenlőség tájára esik, mintegy ott áll a tél kapujában.

"Szent Mihály-nap után egyicce víz, két icce sár."

Egy göcseji mondás szerint Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet. Szamosháton pedig azt mondják, hogy aki Szent Mihály-nap után szalmakalapban jár, attól nem kérnek tanácsot.

A gazdálkodóknak a számadás napját is jelentette, a pásztorok hazahajtották az állatokat, elszámoltak, kezdetét vette a kukoricatörés is. Valamikor eddig legelt a Szent György napkor kieresztett marha, juh, sertés a pusztán. Dunántúlon ez a nap a gulyások jelentős ünnepe volt. A pásztorok Csíkban ekkor térnek vissza a havasokról, és télire gazdáik gondviselésére bízzák a jószágot. A juhászok is ilyenkor adják át a juhokat, kapják meg a bérüket, és a többi cselédhez hasonlóan vagy újból elszegődnek a régi gazdához, vagy új gazda után néznek. A szegődtetés, a "váltakozás" napja Szent Mihály napja. A cselédek ekkor változtatnak helyet, ekkor költözködnek.

 

VIDEO


Ekkorra már megforrt a déli szőlőhegyek - az évi átlagnál korábban szüretelt - szőlőinek bora. Ezért hívták a délmagyarországi területeken Borszűrő Szent Mihály napjának az egyébként a gazdasági év szempontjából mindenhol az országban oly jelentős napot. Ekkortól lehetett szűrni a bort, ekkortól kezdődhettek a lakodalmak. Sok helyen - elsősorban az Alföldön - Szent Mihály napja a szüret megkezdésének időpontja. Ennek mindent alárendeltek

Országszerte emlékezetesek voltak a szentmihályi vásárok, amelyeket a nagyobb városokban tartottak. A távolabbi helyekről, akkor még lovaskocsival, vagy ökrös szekérrel mentek a vásárba. Így árultak a vargák, a csizmadiák, a kádárok, a szíjjártók, a szűrszabók stb. Sok árus mondókával csalogatta a vevőket. De nemcsak azért mentek a vásárba, hogy megvegyék, amire szükségük van. Ez szórakozást, ismerkedést, hírszerzést is jelentett az embereknek.

 

Fényképek ITT! 

 

2013. szeptember 21. napján Ópusztaszeren a Nemzeti Történeti Emlékparkban a szüret és az iparosok mellett képviseltük és felevelenítettük ezt a hagyományt.

Résztvevők:

Kósa Andrea - Puli
Tenke Ferenc - Puli
Nagy Gábor - Mudi
Erdei Norbert - Pumi
Kocsis Kitty - Sinka

A Racka körmölést Dékány Zoltán juhász mutatta be Szatymazról.

 

Délmagyarország cikk!