Szent György Nap Ópusztaszer

2013.04.20. 

Kihajtási Ünnep...


Az idén amilyen hideg, fagyos és hóeséses volt a Húsvét úgy Szent György Napjára verőfényes napsütéssel köszöntött be a nyár. Hirtelen, úgy, hogy tavasz szinte nem is volt. Ezen a napon hajtják ki a legelő jószágokat az istállóból, és kezdetét veszi a legeltetési szezon. A terelő kutyáknak is több dolguk lesz ettől kezdve, illetve másmilyen, mint a téli benti munka az istállóban.

Racka juhok esetében ugyan a magyar történelemben nem volt Szent György Napnak olyan jelentősége, hiszen az őshonos állatokat nem hodályban tartották. Mégis a magyar pásztorkultúrában egy olyan jelentős esemény, hogy nem mentünk el mellette Ópusztaszeren sem!

Magyar terelő pásztorkutyák gyűltek össze az ország több vidékéről a skanzenben, hogy a dolgozó Puli, Pumi, Mudi és Sinka bemutassa a látogató nagyközönségnek terelési tudását a kutyák képzésének több fázisában, illetve fejlődjenek ősi mesterségük elsajátítása során.

A hirtelen meleg hatására a még gyapjúban lévő Rackákat, pláne a hosszú tél után kíméletesen járatták a kutyák, és fokozatosan terhelték, de kora délután a delelést követően a nagy melegre való tekintettel hamar befejeződött a gyakorlás.

A terelési gyakorlást egész nap nagy érdeklődés övezte a park látogatói részéről, és sok csoport a karámnál kötött ki, a helyszínen párhuzamosan zajló Jaguár találkozó mellett.

Fényképek ITT!