Ópusztaszer Nemzeti Történeti Emlékpark

2011.10.07-09.

Őszi Terelő Tábor Ópusztaszer...

 

Az időjárás kegyes volt hozzánk, mert ugyan hirtelen beköszöntött a hideg, lógott az eső lába végig, de az ég csatornái csak akkor nyíltak meg, amikor zártuk a tábort. Dél körül még a nap is kisütött, hogy megcsodálja a sok szép kutyát Ópusztaszeren a skanzenben. Összesen 30 terelő kutya aktív részvételével egy jól sikerült, baráti hangulatú tábort tudhatunk magunk mögött, ahol dolgoztak a kutyák, fejlődtek a gazdák, és jól éreztük magunkat. Külön említést érdemel, hogy táborozók nemcsak az ország minden részéből jöttek, hanem határainkon túlról is többen érkeztek a Vajdaságból.

Az Ópusztaszer Nemzeti Történeti Emlékparktól minden segítséget megkaptunk a tábor sikeres lebonyolításához. Most közvetlenül a juhok karámja mellett verhettünk tábort, így a társaság nem szakadt két részre és a gyakorlást mindenki nézhette. Kothencz Tibor fejedelmi estebédet készített nekünk, mert a nyárson sült Racka eszméletlen finom volt. Kósa Andrea és Pásztor Antal ugyan szalonnát is hozott magával a szombat esti szalonna sütéshez, de inkább csak a tábortűz mellett melegedtünk és beszélgettünk éjszakába nyúlóan. Vasárnap pedig a Fehértó Halászcsárda vendégszeretetét élveztük Szegeden a tábor zárása képpen.

A 12 Fekete Racka ürü jól bírta a gyakorlást és a hűvös időnek köszönhetően is végig frissek maradtak. A táborban először résztvevő, kezdő kutyák szépen elindultak, megmutatták ösztöneiket és elértük, hogy ezek a felszínre törjenek. A táborban már korábban résztvevő kutyák pedig a gyakorlás kezdeteként elfelejtették a pórázt már a juhok megközelítéséhez. Elsajátították a küldés alapjait és foglalkoztunk kicsit az ösztönerősítéssel. A haladó kutyák esetében a gazdák személyre szabott módon felfejlődtek a kutyák képességeihez. A nagy létszám ellenére mindenki állta a sarat és így a kutyák is a gyakorlással előrébb léptek.

A skanzenben zajló Paprika Nap eseményen szombat délután a táborozók számot is adtak tudásukról egy bemutató alkalmával. A bemutató jól sikerült és hűen tükrözte a terelés képzésében az egyes tudás szinteket a látogató közönség örömére.

 

VIDEO 

 

Köszönet mindazoknak, akik eljöttek, itt voltak és részt vettek.

 

Fényképek ITT! 

Buha Orsolya fotói! 

Schulcz Gábor és Ratkai Edit képei! 

Bacsa Nóra képei! 

Pásztor Antal és Kósa Andrea képei és filmjei! 

 

További képek és filmek hamarosan…

 

Résztvevők:

Terelő kutyák:


Pulcsi - Puli
Rasztari-Duci Öles - Puli
Szonja - Puli
Palacsinta - Tibeti Terrier
Rasztari-Duci Inas Axi - Puli
Rasztari-Duci Mente Szotyi - Puli
Rasztari-Duci Kezes Pabnka - Puli
Szép-Apáti Róna - Puli
Szép-Apáti Tréfa - Puli
Pörgelóci Némber Lotti - Puli
Krampusz - Puli
Rasztari-Duci Dondi Becses - Puli
Rasztari-Duci Daru - Puli
Rasztari-Duci Dinamit - Puli
Rasztari-Duci Ordas Nomád - Puli
Csikasz Emír - Puli
Csikasz Barka Bogi - Puli
Csikasz Fátyol - Puli
Acél - Sinka
Atos - Puli
Szellőháti Áporka Lara - Puli
Csikasz Csatár - Puli
Szutyok Cudar - Pumi
Remi - Border Collie
Impeccable Fourth Whizkid - Puli
Vajáni Ribi - Puli
Vajáni Süti Rudi - Puli
Kolduskerti Korca - Puli
Rasztari-Duci Ököl - Puli
Mokka - Mudi

Nem terelő kutyák:


Bácskaszéli Bundás Arad - Komondor
Bácskaszéli Bundás Agyar - Komondor
Leon - Bordói Dog
Szimpi

 

VIDEO - Krampusz 

VIDEO - Kolduskerti Korca 

VIDEO - Csikasz Emír